A Greenway Computersnél magasan képzett technikusból álló csapat vagyunk, akik több éves tapasztalattal rendelkeznek a műszaki javítási ágazatban. Szakértelmünk az eszközök széles spektrumát fedi le, beleértve a laptopokat, asztali számítógépeket, okostelefonokat, táblagépeket és még sok mást.
Több éves tapasztalattal rendelkezünk telefonok, tabletek és számítógépek javítása terén.





Tegyen egy próbát és csatalakozzon az elégedett ügyfeleim közé! Ha olcsó és megbízható szerelőt keres, nézzen körül a szolgáltatásaim között.
Már gyerekként nagyon sok ismerősömnek segítettem a számítógépét javítani, újra telepíteni, és már akkor eldöntöttem, hogy ezzel szeretnék foglalkozni ha "nagy leszek". Számítástechnika szakot végeztem illetve a Cisco Network Academy által sikeres vizsgát is sikerült letennem Lengyelországban.
Tapasztalatom nagyrészét az Egyesült Királyságban szereztem. Kezdetben számítógépeket és laptopokat javítottam, aztán belekóstoltam a
telefonok illetve tabletek szervízelésébe is ami nagyon tetszett. London hármas zónájában egy üzletben dolgoztam mint IT Technician és üzletvezető.
Az évek alatt rengeteg készülék megfordult a kezemben, jártas vagyok az Android és az IOS, a Windows és a MacOS rendszereiben is.
Szeretnék egy olyan szolgáltatást nyújtani ügyfeleimnek, ami egy Londoni szervíz minőséget nyújt, itthoni árakkal!
Az évek alatt rengeteg embertől hallottam olyanokat, hogy:" Bementem az üzletbe és azt mondták, hogy nem lehet megjavítani."
Vagy olyanok mint: "El kell küldenünk a készüléket Bukarestbe ami eltarthat pár hétig mire visszakerül."
Na én ezeket a mondatokat szeretném elkerülni. Nagyon ritka az olyan dolog, amit ne tudnék megoldani, esetleg megjavítani.
Ha mégis lenne ilyen akkor sem kell heteket várni a válaszra.
Nem! Szükség esetén elmegyek a készülékért, számítógépek esetén lehetőség van arra, hogy helyben megjavítsam a készüléket aminek a felára +30RON
Ez készüléktől és problémától függ. Egy számítógép újratelepítése illetve takarítása általában aznap, vagy másnapra kész van. Telefonok esetében ez attól függ, hogy az adott alkatrész van-e készleten. Ha van készleten, akkor néhány óra, ha nincs akkor lehetőség van a készüléket visszahozni ha megjött az alkatrész (Ez esetben az alkatrész árának a felét előre ki kell fizetni).
Minden munkámra garanciát vállalok! A minimum garancia az 30 naptári nap.
A hibajegy rendszer nagyon egyszerű. A "Hibajegy Elküldése" gombra kattintva opciókat fog találni. Az opciók közül kiválassza azt a kategóriát amivel hozzám szeretne fordulni. Kitölti az üres mezőket és leírja, hogy mi a probléma az eszközével, akár képet társít mellé. Ezután ha bármi üzenetet kap, arról e-mailben értesítjük Önt!
A hibajegy rendszert nem kötelező használni, de viszont nagyon javasolt. Ez csak azért, mert így sokkal könyebb nyomon követni a haladatot, és nekem is könyebb nyomon követni, hogy melyik készülék melyik ügyfélhez tartozik.
Először is a Hibajegy rendszeren (vagy telefonon) keresztül bevezetjük a rendszerbe, hogy milyen termékről van szó (számítógép, telefon, tablet, stb), az ügyfél nevét, e-mail címét és leírást a problémáról.
Ezek után a rendszeren keresztül válaszolok és árajánlatot adok a javításra, ha nem lehet tudni látatlanba, hogy mi a probléma akkor a terméket az ügyfél ide hozza hozzám, vagy kérés esetén érte megyek, a szükséges papírok aláírása után,megvizsgálom, hogy mi a problémája a készüléknek és úgy küldök árajánlatot a javításra. Ha az ügyfél elfogadja az árat, akkor megkezdődik a termék javítása, amint elkészül, a hibajegy rendszeren keresztül szólok, hogy a termék javítása megtörtént, ezután a termék visszajuttatása és fizetés után a hibajegy bezárul.